A CSODÁK A KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL KEZDŐDNEK….
Ma az edzőteremben két teljesen hétköznapi pillanat állított meg.
Az egyik egy fiatal lány volt.
Jelentős túlsúllyal, egyedül edzett. Látszott rajta az elszántság, de ugyanúgy a bizonytalanság is. Körülötte edzett testek, rutinos mozdulatok, magabiztos emberek – ő pedig egy olyan közegben próbálta megtalálni a helyét, ami számára valószínűleg minden volt, csak komfortos nem.
És mégis ott volt.
Csinálta.
Nem várta meg, amíg lefogy.
Nem várta meg, amíg magabiztos lesz.
Nem várta meg azt a pillanatot, amikor majd úgy érzi, hogy „odaillik”.
Elindult azért, hogy egyszer odaérjen, ahová szeretne.
És miközben néztem, arra gondoltam: na, ez az erő.
Nem feltétlenül az, amikor még egy tárcsát felteszel a rúdra. Nem az, amikor már tökéletes a tested, az edzésed vagy a technikád.
Hanem amikor belépsz egy helyre úgy, hogy legszívesebben kifordulnál az ajtón – és mégis maradsz.
Lehetsz bizonytalan és közben bátor.
Lehetsz nőies és közben elképesztően erős.
Lehetsz az út elején, és ugyanúgy megérdemled a helyed, mint az, aki már évek óta rajta jár.
Aztán az öltözőben meghallottam egy mondatot:
„Én már csak azt szeretném elérni, hogy…”
És bennem azonnal megszólalt valami:
Miért CSAK?
Miért kicsinyítjük le azt, amire vágyunk?
„Csak” szeretnék lefogyni.
„Csak” szeretnék fittebb lenni.
„Csak” szeretnék újra jól kinézni.
„Csak” szeretném jól érezni magam a testemben.
„Csak” szeretnék egészségesebb lenni.
Ha neked fontos, akkor az nem „csak”.
Talán a komfortzónából való kilépés már ott elkezdődik, hogy végre nem kérünk bocsánatot azért, amire vágyunk.
Ne mondd, hogy „én már csak azt szeretném…”
Mondd ki:
AZT szeretném.
Azt szeretném, hogy erős legyen a testem.
Azt szeretném, hogy tetszen a nő, akit a tükörben látok.
Azt szeretném, hogy egészségesebb legyek.
Azt szeretném, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
Azt szeretném, hogy többet hozzak ki magamból és az életemből.
És igen. Akarhatod.
De a komfortzónán túl nemcsak az izmok ellenállásával találkozunk.
Ott vannak a belső mondataink is:
Nem vagyok elég jó.
Mit fognak gondolni rólam?
Úgysem fog sikerülni.
Én ehhez kevés vagyok.
Talán túl sokat akarok.
És itt kapcsolódik számomra össze a fizikai munka az IET® szemléletével.
Miközben a sportban a testünkkel lépjük át újra és újra a saját határainkat, az IET® egy gyengéd energetikai támogatás lehet abban, hogy figyelmet adjunk azoknak a régi érzelmi lenyomatoknak és korlátozó belső mintáknak, amelyek miatt olyan nehéz elhinni, hogy jogunk van többet akarni.
Nem azért, hogy valaki mássá váljunk.
Hanem hogy egyre szabadabban merjünk azzá a nővé válni, akik valójában lenni szeretnénk.
Talán ez a női erő egyik legszebb formája.
Nem az, hogy soha nem félünk.
Hanem hogy félünk – és mégis belépünk.
Bizonytalanok vagyunk – és mégis elkezdjük.
Vágyunk valamire – és végre nem tesszük elé, hogy „csak”.
Mert a komfortzóna biztonságos.
De a csodák többnyire egy lépéssel azon túl kezdődnek.
LÉLEK. TUDAT. ERŐ.
