GYEREKET NEVELNI KICSIT OLYAN, MINT LÓHÁTON ÜLNI.

Örök téma, hogy milyen nehéz a kamaszokhoz kapcsolódni.

Minél jobban szeretnénk, hogy beszéljenek, annál inkább hallgatnak. Minél többet faggatjuk őket, annál távolabb húzódnak. Minél erősebben próbáljuk irányítani őket, annál elszántabban védik a saját világukat.

Nem azért, mert már nincs szükségük ránk. Egyszerűen másképp van szükségük ránk.

Az én csodálatos Édesapámnak volt egy mondata, amit gyerekkoromban sokszor hallottam:

„Gyereket az neveljen, aki lovakkal már foglalkozott.”

Gyerekkorom óta része az életemnek a sport és a lovaglás. Édesapám mondatának valódi mélységét azonban akkor értettem meg igazán, amikor magam is édesanya lettem.

Négy gyerek mellett bőven volt alkalmam megtapasztalni, mennyire igaza volt.

A ló mellett ugyanis nagyon hamar megtanulja az ember, hogy az erő nem egyenlő a tekintéllyel, az irányítás nem egyenlő a kapcsolattal, az engedelmesség pedig nem azonos a bizalommal.

Lehetünk határozottak, következetesek, kérhetünk és szabhatunk határokat. A valódi bizalmat azonban nem lehet kikényszeríteni.

Monty Roberts Join-Up módszerében éppen ez ragadott meg mindig: figyelni a ló jelzéseire, megérteni a reakcióit, teret hagyni neki, és olyan kapcsolatot kialakítani, amelyben ő maga akar közeledni hozzánk.

Mennyire igaz ez a gyerekeinkre is!

A kamaszkor az önállósodás, az identitáskeresés és a határok feszegetésének időszaka. A gyerekeink közben elképesztő információs zajban próbálják megtalálni önmagukat.

Közösségi média, influenszerek, kortársak, algoritmusok üzenik nekik, mi szép, mi értékes, hogyan kell kinézni, gondolkodni, viselkedni és élni.

Mi, szülők pedig gyakran biztosak vagyunk benne, hogy pontosan tudjuk, mi a jó nekik.

Csakhogy minket is formáltak. A szüleink, a saját korunk, a tapasztalataink, a sikereink, a kudarcaink és azok a minták, amelyeket sokszor észrevétlenül viszünk tovább.

A gyerekeinknek nem a mi életünket kell újraélniük. A sajátjukat kell megtanulniuk élni.

A feladatunk nem az, hogy mindenáron a saját világunkba húzzuk őket, hanem hogy képesek legyünk megérteni az övéket.

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy mindent rájuk hagyunk. A szeretetteljes neveléshez határok, következetesség és felelősség is tartozik.

A határok biztonságot adhatnak. A kontroll viszont könnyen elveheti a kapcsolódás szabadságát.

Saint-Exupéry rókája A kis hercegben a megszelídítésen keresztül ugyanezt az emberi igazságot mutatja meg.

Idő. Türelem. Figyelem. Kiszámíthatóság.

Kapcsolódás.

Egy kamasz néha csak egyetlen félmondattal nyit ajtót.

Egy esti „Mama, képzeld…” kezdetű történettel.

Ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy berohanunk-e azon az ajtón a saját véleményünkkel, tanácsainkkal, ítéleteinkkel, vagy képesek vagyunk egyszerűen meghallgatni.

Sokszor nem megoldást várnak tőlünk, hanem azt szeretnék érezni, hogy fontos, amit mondanak. Hogy meghalljuk őket. Hogy mellettünk önmaguk lehetnek.

A bizalom ugyanis nem jár automatikusan azért, mert szülők vagyunk.

A bizalom kapcsolat. Napról napra épül.

Édesapám mondata ma számomra ezt jelenti leginkább.

Nem az a legnagyobb eredmény, ha a gyerekünk mindig azt teszi, amit szeretnénk. Sokkal nagyobb dolog olyan kapcsolatot kialakítani vele, amelyben mer önálló lenni, hibázni, dönteni, eltávolodni, majd újra közeledni.

A kamasz időnként becsapja az ajtót. Vitatkozik. Elutasítja a tanácsainkat. Úgy tesz, mintha már semmi szüksége nem lenne ránk.

Közben azonban nagyon is figyeli:

„Ha visszafordulok, még mindig ott leszel?”

Szülőként az egyik legnehezebb feladat éppen az, hogy megtanuljunk jelen lenni anélkül, hogy állandóan irányítani akarnánk.

Hogy elengedjük a saját félelmeinkből fakadó görcsös kapaszkodást.

Hogy elfogadjuk: a gyerekeink nem a tulajdonaink, nem a meg nem valósított álmaink folytatásai, és nem azért születtek, hogy a mi elképzeléseinket igazolják.

Azért neveljük őket, hogy egyszer nélkülünk is boldoguljanak. Közben pedig olyan kapcsolatot építsünk velük, amelyhez felnőttként is örömmel térnek vissza.

Négygyerekes édesanyaként azt is megtanultam, hogy ugyanaz a nevelési módszer nem működik minden gyereknél.

Négy különböző személyiség. Négy különböző világ. Más érzékenység, más tempó, más szükségletek.

A szeretet lehet ugyanolyan mély, a kapcsolódás módját azonban újra és újra meg kell találni.

Ebben pedig sokszor nem is a gyerekünkkel van a legtöbb dolgunk, hanem saját magunkkal.

Mennyi mindent viszünk bele szülőként ezekbe a kapcsolatokba!

A saját gyerekkorunkat. A félelmeinket. A csalódásainkat. A megfelelési kényszerünket. A veszteségeinket. Azt a sokszor tudattalan igényt, hogy legalább a gyerekeink életében mindent jól csináljunk, mindentől megvédjük őket.

Csakhogy a féltés könnyen válhat kontrollá. A gondoskodás nyomássá. A szeretetből fakadó aggodalom olyan teherré, amelyet észrevétlenül a gyerekünk vállára teszünk.

Érdemes időnként feltenni magunknak néhány kényelmetlen kérdést.

Valóban a gyerekem érdekeit képviselem, vagy a saját félelmeimet próbálom csillapítani?

Azért szeretném, hogy másképp döntsön, mert veszélyben van, vagy mert én nehezen viselem a bizonytalanságot?

Képes vagyok elfogadni, hogy ő más ember, más vágyakkal, más célokkal és más életúttal?

Meg tudom adni neki a szabadságot úgy, hogy közben továbbra is biztonságot jelentek számára?

A saját belső világunk rendezése a gyerekeinkkel való kapcsolatunkra is hatással lehet.

Számomra a legfontosabb felismerés az, hogy a gyerekeinknek nem tökéletes szülőkre van szükségük, hanem olyanokra, akik képesek fejlődni, változni, belátni a hibáikat és újra kapcsolódni.

Édesapám sok évvel ezelőtti mondata ezért ma már egészen másként cseng a fülemben.

A ló nem attól fog bízni Benned, hogy erősebb vagy nála. A gyereked sem attól fog megnyílni, hogy Te vagy a szülő.

A bizalomhoz mindkettőjüknek éreznie kell, hogy figyelsz rá, tiszteletben tartod a jelzéseit, és biztonságban lehet melletted.

A legszebb kapcsolatokban nem az a fontos, hogy képesek vagyunk-e magunk mellett tartani valakit, hanem az, hogy szabadon is minket választ-e.

                                                                                  LÉLEK. TUDAT. ERŐ.