SZÍV VAGY ÉSZ?

Van egy csodálatos párbeszéd L. Frank Baum Óz, a csodák birodalma című történetében.

A Madárijesztő és a Bádogember azon vitatkozik, melyik ér többet: az ész vagy a szív?

Az egyik gondolkodni szeretne. A másik érezni.

Milyen érdekes, hogy az életünk során hányszor kerülünk pontosan ebbe a helyzetbe.

A szívünk vágyik valamire, amit az eszünk már régen megkérdőjelezett.

Egy emberre. Egy kapcsolatra. Egy álomra. Egy olyan jövőre, amelyet talán csak mi látunk magunk előtt.

A szívünk azt mondja: „De én szeretem.”

Az eszünk azt kérdezi: „És ő hogyan bánik veled?”

A szívünk azt súgja: „Adj még időt.”

Az eszünk emlékeztet: „Mennyi időt adtál már?”

A szívünk kapaszkodik az ígéretekbe. Az eszünk pedig a tetteket figyeli.

Nagyon nehéz, amikor mindkettőnek igaza van a maga módján.

Hiszen a szívünk nem ostoba attól, hogy szeret. De az eszünk sem kegyetlen attól, hogy meg akar védeni.

Szerintem az egyik legnagyobb belső küzdelmünk éppen az, hogy megtanuljuk összehangolni őket.

Lehetünk elképesztően intelligensek, sikeresek, racionálisak, ha közben nem merünk szeretni, kapcsolódni, örülni, akkor valami nagyon fontos hiányozhat az életünkből.

De lehet hatalmas szívünk is, tele szeretettel, empátiával, megbocsátással, ha közben újra és újra figyelmen kívül hagyjuk a valóságot, a saját szeretetünk is képes fogva tartani bennünket.

Ott kezdődik az igazi önismeret, amikor már nem akarjuk elhallgattatni egyiküket sem.

Megengedjük magunknak, hogy szeressünk valakit, miközben felismerjük, hogy nem biztos, hogy jó nekünk.

Hogy vágyjunk valamire, miközben elfogadjuk, hogy talán soha nem valósul meg.

Hogy elengedjünk valamit, amit a szívünk még megtartana.

Az elengedés nem mindig a szeretet hiánya. Néha éppen az önmagunk iránti szeretet legnehezebb bizonyítéka.

Én nem szeretnék szív nélkül élni.

Nem akarok annyira óvatos, racionális és megfontolt lenni, hogy közben elveszítsem a képességemet a rajongásra, a szenvedélyre, a feltétel nélküli szeretetre.

De azt sem szeretném, hogy a szívem újra és újra olyan helyekre vigyen, ahonnan az eszemnek kell kimentenie.

Szeretnék továbbra is teljes szívvel élni. Csak közben megtanulni jobban vigyázni rá.

Nem akarok választani a Madárijesztő és a Bádogember kívánsága között.

Nekem mindkettő kell.

A szívem, hogy merjek szeretni. Az eszem, hogy felismerjem, hol szeretnek engem is.

A kettő együtt, hogy ne csak túléljem az életemet, hanem valóban boldog is legyek benne.

LÉLEK. TUDAT. ERŐ.